
Bóna Zoltán önéletrajza
1981. május 9-én láttam meg a napvilágot Kerepestarcsán. Születésemtől fogva Dunavarsányban élek, ahol szüleim négy évtizedet szolgáltak református lelkipásztorként.
Az általános iskola első hat osztályát szülővárosomban végeztem. Középiskolai tanulmányaimat a Kecskeméti Református Gimnáziumban, majd a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban folytattam, ahol 2000-ben szereztem érettségi bizonyítványt. Egyetemistaként szüleim nyomdokaiba léptem és tanulmányaim befejezéseként teológus lelkész diplomát szereztem a Komáromi Selye János Egyetem Teológiai Karán.
A politika iránt érdeklődésem már egész fiatalkoromban kialakult, amely – többek között – annak köszönhető, hogy születésem óta családi és baráti körben a közélet aktualitásai és az emberek szűkebb és szélesebb közösségének sorsa iránti érdeklődés és elkötelezettség a különböző beszélgetéseket és megnyilvánulásokat rendszerint uralta. Ennek eredményeként 2003-ban néhány hasonlóan gondolkozó barátommal és ismerősömmel megalapítottuk a Fidesz Magyar Polgári Szövetség dunavarsányi szervezetét, amely elnöki feladatait azóta is ellátom.
A dunavarsányi Fidesz elnökeként 2005 szeptemberében az a megtiszteltetés és kihívás ért, hogy a dunavarsányi képviselő-testület önfeloszlatásának eredményeként kiírt időközi választáson polgármesternek indultam, amely során a választópolgárok engem tüntettek ki bizalmukkal. A 2010-es önkormányzati választáson a dunavarsányi polgárok több mint 70 %-os többséggel, immáron harmadik alkalommal választottak meg a város vezetésére.
A polgármesteri feladatok ellátása mellett a 2010. évi önkormányzati választások óta a Pest Megye Önkormányzata Közgyűlésének is tagja voltam, valamint a Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás alelnöki tisztségét is betöltöttem.
2013. év elejétől a Fidesz Magyar Polgári Szövetség választókerületi elnöki teendőit is ellátom Pest Megye 8-as számú választókerületében.
A 2014. évi országgyűlési képviselő választáson, Pest megye 8. számú választókerületében a választópolgárok bizalmukat kifejezve országgyűlési képviselőnek választottak meg. 2017. október 2. óta a Fidesz frakcióvezető-helyettese voltam. 2014-től a Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagja, majd 2018. október 15-ig alelnöke voltam. A 2018. április 8-ai országgyűlési választáson ismét mandátumot nyertem a szigetszentmiklósi választókerületben. 2018 májusától a Fidesz frakcióvezető-helyetteseként, valamint a Törvényalkotási Bizottság tagjaként folytattam munkámat. A 2022-es országgyűlési választáson immár harmadszor választottak meg Pest megye 8-as választókerületének képviselőjévé, e mellett a Törvényalkotási Bizottság és a Külügyi Bizottság tagjaként dolgozom.
2018. augusztus 1-jén Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Pest megye fejlesztési feladatainak ellátásáért felelős miniszteri biztossá, majd 2022. július 12. napjától a helyi szintű és hazai forrásból megvalósuló településfejlesztési programok összehangolásáért és népszerűsítéséért felelős miniszteri biztossá nevezett ki.
2017 márciusa óta a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásárt évente megszervező százhalombattai Magyarok Öröksége Alapítvány kuratóriumának elnöke vagyok, mely a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes Független Színház és a Pesovár Ferenc Alpafokú Művészeti iskola fenntartója is.
Fontosnak tartom a helyi civil és egyházi közösségekben való feladatvállalást, ezért megalakulása óta tagja vagyok a dunavarsányi cserkészcsapatnak és a Soli Deo Gloria Közösségnek, valamint a Dunavarsányi Református Egyházközség gondnokaként szolgálok 2021 óta. Szabadidőmet olvasással, cserkészkedéssel és kirándulással töltöm. Hivatásom betöltése mellett feltöltődést jelent számomra családommal, feleségemmel, két fiammal, a 2014. május 25-én világra jött Bóna Zoltán Ambrussal, és 2015. november 1-jén született Bóna Márton Józseffel, valamint 2021. január 11-én megszületett lányommal, Bóna Krisztina Gizellával, illetve a barátaimmal eltöltött idő.
Isten hozta oldalamon!
Bóna Zoltán